Ismertető, cégtörténet

Pincészetről:

Az Aranydukát Borozó és Étterem Tállyán, „Európa Mértani Középpontján”, Tokaj-Hegyalján található, Tokaj városától 12 km-re.

Igényesen kialakított pincészetünkben, 150 fő befogadására alkalmas vendéglátó termek állnak a látogatók rendelkezésére, valamint 400 éves pincerendszerünkben saját termelésű, kitűnő tokaji borokat kóstolhatnak!

Minden termünk komfortos és klimatizált (22°C)!

A borozó és étterem családias vendéglátással, korlátlan svédasztalos étel-, italfogyasztással várja a csoportokat, előzetes bejelentkezés alapján!

Céges rendezvények szervezését is vállaljuk.

Tállya a borvidéken:

Tállya település, Borsod-Abaúj-Zemplén megye keleti részén, a Zempléni hegység délnyugati lábainál fekszik, Tokaj-hegyalján.

A Tokaji borvidék egyik legismertebb és legjelentősebb települése Tállya, mely helységnév eredetére, keletkezésére az irodalom több változatot kínál.

Egyik változat, vallon eredetű, a tailler (vágni) igéből származik, s az egykori erdőirtással van összefüggésben.

A másik változat szerint Árpád Vezér mikor meglátta e vidéket akkor ezt mondta "Maád szerencsét az isten e tályra ! ". Ebből lett a Mád, Szerencs, és Tállya.

Tállya története szorosan összefügg a vele azonos nevű várral, ugyanis a 14. század előtt a település neve csak mint a tállyai vár neve került elő az oklevelekből.

Tállya évszázadokon át mezőváros volt és a 17 században, a borkereskedés fellendülése folytán számos nagyobb pince és pincerendszer épült a föld alatt. Ilyen a XVII. Században élt, főbirtokos Rákóczi család pincéje is, amely a szóbeszéd szerint Tállyát kötötte össze a munkácsi Rákóczi várral.

A Tokaji borvidék az Abaújszántó, Tokaj és Sátoraljaújhely közötti háromszögben terül el. A borvidék legismertebb települései: Tokaj, Sárospatak, Sátoraljaújhely, Szerencs, Tarcal, Mád, Tállya, Abaújszántó, Bodrogkeresztúr, Olaszliszka, Erdőbénye és Tolcsva.

Tállya település egyben Európa mértani középpontja, melyet az 1991. évben – a Földtani Kutató Intézet által –  kiállított dokumentum is igazol.

Tállya kedvező fekvésének és történelmi örökségének köszönhetően kiváló kikapcsolódást nyújt a településünk iránt érdeklődőknek. Számos történelmi személyiség kötődik Tállyához (Lórátffy Zsuzsanna, Rákóczi Ferenc, Lavotta János kiknek tiszteletére kialakított emlékhelyek, valamint több a nevükhöz kapcsolódó műemléki épület is megtekinthető településünkön. (Maylott-kastély, Rákóczi kúria, Balogh kastély, Lavotta emlékmű)

3 gyönyörű műemléki templom is található Tállyán, Evangélikus (Kossuth keresztelőhelye) katólikus és református templom.

Mindezen jelentős értékekkel bíró emlékhelyeinek mellett, a környező településeken is több műemlék, kastély-és múzeum kínál tartalmas időtöltést az ide látogatóknak.

A csodálatos Tisza és Bodrog folyó vízitúra útvonalakkal áll rendelkezésre, valamint kerékpáros, és számos gyalogtúra útvonal található Tállya-Tokaj-Szerencs háromszögében, továbbá Vizsoly, Boldogkőváralja, Regéc, Fűzér, Aranyosi-völgy, Tolcsva, Sárospatak, Sátororaljaújhely környékén.

 

Borvidékről:

Tállya település, Borsod-Abaúj-Zemplén megye keleti részén, a Zempléni hegység délnyugati lábainál fekszik, Tokaj-hegyalján.

Tokaj-Hegyalja Magyarország legismertebb térsége, borairól, szőlődűlőiről és borpincéiről vált híressé. A hagyományosan termesztett szőlőfajták a Furmint, a Hárslevelű és a Sárgamuskotály mellett Tokaj Hegyalja egyedülálló nagy bora a Tokaji Aszú, amely a világon mindenütt ismert.

A Tokaji borvidék 1737. óta élvez védettséget, amikor is egy királyi rendelet - a világon elsőként - zárt borvidékké nyilvánította. A borkészítés, ezen a vidéken, közel 3 évszázada szigorúan szabályozott törvényi keretek között zajlik.

A tokaji aszú 1700-tól már szinte az egész világon ismert lett, ugyanis II. Rákóczi Ferenc fejedelem aszúval ajándékozta meg XIV. Lajos francia királyt, aki a következőkkel aposztrofálta az aszú bort:

"VINUM REGUM, REX VINORUM", azaz "A KIRÁLYOK BORA, A BOROK KIRÁLYA"

Sikerét csak fokozta az, hogy a XVII. századtól orvosi körökben elterjedt az a nézet, miszerint mértékkel való fogyasztása gyógyító, regeneráló hatású, mivel igazoltan penicillint tartalmaz, így VINUM TOKAJENSE PASSUM néven felkerült a gyógyszertárak polcaira is.

Az elmúlt ezer év alatt kialakult szőlőművelési hagyományok érintetlen, eredeti formában való továbbélése és a borvidék évezrede tartó egysége indokolta, hogy az UNESCO Világörökség Bizottsága a Tokaji borvidéket 2002-ben mint kultúrtájat felvette a Világörökségi Listára.

A terület mind földtörténetileg, mind földrajzilag egyedülálló adottságokkal rendelkezik. A kedvező fekvésű lejtők, az ásványi anyagokban gazdag, posztvulkanikus talaj, a nagy besugárzás, a Bodrog és a Tisza közelsége, valamint a hosszú ősz nagyon kedvező klimatikus viszonyokat eredményez. A Botrytis cinerea penészgomba a szőlőszemek aszúsodását váltja ki.

Képek a pincészetről:


  • Hírek, aktualitások
  • Ismertető, cégtörténet
  • Borok
  • Szolgáltatásaink
  • Programlehetőségek
  • Referencia, fotógaléria
  • Pincebejárás
  • Megközelítés
  • magyar
  • english
  • français
  • Hírlevél